2015. október 7., szerda

Vég vagy kezdet?

Eshani írása:
Van, hogy az ember úgy érzi, az élete végcélhoz ért. Ám ez, a kezdetét jelenti. Pl. a szerelem. Az ember úgy érzi, megtalálta a tökéletes társat, akivel tökéletes harmóniában tud lenni. Az élete egy olyan ponthoz érkezett, hogy innen ugyan sehova tovább, ő lesz az utolsó párja. De nemhogy ez egy végpont, ez valami csodálatosnak a kezdete, ami olykor tele van bajokkal, próbákkal, szenvedéssel, de ez mellett sok-sok boldogsággal, vidámsággal, tűzzel, kalandokkal.
Egy emberrel együtt lenni, élni, vigyázni rá, szeretni nagy felelősség. Hiszen ott már nem egyedül van az ember, nem azt csinál, amit akar, amikor akar, hanem a másikkal össze kell dolgozni, össze kell hangolniuk a léptüket.
Vigyázniuk kell egymásra. Hiába mondják, hogy a férfinak kell a nőre vigyáznia, a nőnek is épp úgy kell a párjára vigyázni, segíteni, támogatni.
Sok kapcsolat csak arról szól, hogy együtt vannak, sétálgatnak, kikapcsolódnak, lepedő-akrobatáznak és ha egy kis konfliktus adódik, szétmennek azonnal és jön következő ember, akivel ugyan így járnak. Egy kapcsolat ettől sokkal többet magában foglal. A kedves tinik most vagy egyet értenek velem, vagy szidni fognak, ha ezt olvassák, de nagyon fiatalon összejönni valakivel, csak azért, hogy "nekem is legyen valakim" nem éri meg. Akkor még azt sem tudja az ember, hogy ki ő maga igazán, milyen ember lesz belőle, aztán rájön, hogy a párjával nem működik, szakítanak. Sok fájdalmat okoz.
Először váljon a lányból egy céltudatos, boldog nő, a fiúból egy életképes, edzett férfi (nem izomra gondolok), és csak ezután nézzenek pár után, miután tudják mit akarnak igazán. Amikor tudják kik ők maguk. És tudják, mire van szükségük. Így olyan társat találhatnak, akivel teljes harmóniában élhetnek, és a bukkanókat könnyebb lesz venni. Hisz ha egy autóval haladva, egy bukkanó tűnik fel, a férfi jobbra, a nő balra akarja rántani a kormányt, abból baj lehet. Ti egyfelé kormányoztok?
Eshani
(Fotók: Eshani, kivéve indiános képek)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése