De jó a dió!

A diónak tulajdonképpen minden része jó valamire. Nemcsak árnyat ad és jóllakat, hanem gyógyít is.

Réka írása:

Mit ültetett régen az öregember a kertjébe? Diófát. Nem magának, hanem unokáinak. Szerintem nincs is igazi kert diófa nélkül. Nyáron lombjai adnak árnyékot, gyerekeknek nincs ennél jobb mászóka, a függőágyban is alatta ringatózunk, ősszel pedig szedhetjük termését.

A dióverés hagyományos napja Kisasszony napja, azaz szeptember 8., de nekem az a tapasztalatom, hogy ennél később érik be nálunk a termés. Mi meg szoktuk várni, míg elkezd magától potyogni, az erősebb szél lefújja, amit tud, aztán október elején már mi magunk rázzuk az ágakat. A gyerekek meg a párom felmásznak és földre hullik a sok édes termés.

Nálunk eleve le van taposva körülötte a terület, mert ez a játszós-pihenős rész, de tényleg érdemes dióverés előtt lekaszálni alatta a teret, hogy ne kelljen a térdig érő gazban keresgélni a diókat, és hogy ne vesszen kárba a fűben megbúvó sokaság. Őszidőben nálunk napi program a földre hullott diók összegyűjtése, nemcsak saját kertünkben, de jártunkban-keltünkben is. Egy-egy sétáról, kirándulásról hazatérve mindig lapul a zsebünkben-hátizsákunkban néhány szem dió.

Mi jól szellőző, de egerek-pelék által nem hozzáférhető zsákba és bödönökbe szoktuk összegyűjteni. Többnyire már szedegetés közben ropogtatjuk, főleg a papírhéjút könnyű kézzel-foggal törni (aki sok diót eszik, annak elég erős a foga hozzá), a többit a csizmánk sarka meg a kalapács töri apróra.

A dió nagyon finom eledel, ráadásul egészséges is. Készülhet belőle sütemény, kalács, aranygaluska, de szórhatjuk főtt tésztára, gubára is. Ha megpörköljük, akár sósan is fogyasztható. Lehet, furcsán hangzik, de nagyon finom!

A mai embernek ezzel, azaz az dióevéssel többnyire ki is merül a tudománya. Pedig a diónak nem csupán a belét, hanem gyakorlatilag minden részét felhasználhatjuk, a levelét, a virágát, a rügyét, sőt, a burkát és a héját is! Méghozzá gyógyításra, ápolásra.

Eddig közismert volt, hogy a diólevelet nem szabad a komposztra tenni, mostanában meg épp az terjedt el, hogy mégis nyugodtan tehetjük rá, sőt, biokertészek kifejezetten ajánlják. Szerintem inkább ne dobjuk ki, hisz a dió levele a régi időkben elixírnek számított. Nyár közepe-vége felé gyűjtsük be az ép, friss leveleket, azok tartalmazzák a legtöbb hatóanyagot. Szárítsuk meg, daraboljuk fel, és ebből készítsünk főzetet.

Egy régi irat egy egész oldalon keresztül sorolja áldásos hatásait. Fürdővízbe beleöntve nyugtató. Hámosít, azaz megújulást biztosít bőrünknek. Főzetével sebeket, gombás, ekcémás bőrt borogassunk. Még fejtetvek és korpás haj ellen is felveszi a harcot. Ha növényi zsiradékba vagy shea-vajba keverjük a leveleket, kiválóan ápolja őrünket. Ha ezzel az olajjal masszírozzuk a testet, kigyógyulhatunk a reumából. Ha látásunk már nem elég éles, borogassuk szemünket diólevél-főzettel, állítólag csodát tesz! (Ezt én is kipróbálom, hátha eldobhatom majd az olvasószemüveget.) Gargarizálva a szájüreg vagy íny gyulladásait csökkenti. Teája az emésztést tartja karban, kettős hatással: a székrekedést is oldja, a hasmenést is csökkenti. A vércukor-szintet is eredményesen beállíthatjuk vele.

A régi időkben a szalmaszákba is diólevelet tettek. Ha mi a párnánkba tesszük, könnyű lesz az álmunk. Ha pedig a fehérneműs-fiókba, akkor egészen biztosan elkerül minket a moly.

A még éretlen zöld-dió is finom, sőt: gyógyhatású is. Egyes helyeken lekvárt és likőrt főznek belőle. Júniusban kell begyűjteni és kiszárítani, a likőrhöz pedig alkoholba beáztatni. Fertőtlenít, és enyhíti a megfázást, torokfájást.

A zöld színű dióburok (kopáncs) dióveréskor gyűjthető be. Érdemes kesztyűt húzni ehhez a művelethez, máskülönben napokig súrolhatjuk a kezünket, annyira barnásra színezi a bőrünket. Mivel ebből látszik, hogy jó színezőanyag, nemezelésnél a gyapjú természetes festéséhez is fel szokták használni. Napon vagy kemencénél szárítsuk meg. Főzete immunerősítő, gargarizálva köhögést, mandulagyulladást enyhít. Borogatásként alkalmazva szülés után segíti a méh minél hamarabbi összehúzódását, a vérzés megszüntetését. Mézzel keverve fogínygyulladásra jó. Aki férges, teának igya meg, a bélférgek menekülni fognak tőle.

A dióhéjat én eddig csak gyújtósnak használtam. Arra tényleg kiváló, a nehezen begyulladó fát pillanatok alatt belobbantja. Most viszont olvasom, hogy teát is lehet belőle főzni. Azt nem tudom, milyen lehet az íze (állítólag kellemes), de ha erősebb csontokat szeretnék, kipróbálom, ha pedig viszket valamim, vakarózás helyett majd ezt kenem az adott bőrfelületre.

Ha kibontjuk a diót a héjából, belül találunk egy vékony belső válaszfalat. Íze baromi keserű, viszont alkoholos tinktúrája a szívet gyógyítja. Hisz a diónak is négy rekesze van, mint ahogyan a szívnek is: két kamra, két pitvar.

A diórügy főzete borogatásként korpásodás és hajhullás ellen alkalmazható.

A dióolaj tulajdonképpen egy komplett kozmetikai készletet helyettesít. Ilyen fürdővízben kellemesen megnyugodhatunk. Száraz bőrünket táplálja, lágyítja, az ráncosodást gátolja, az öregedést késlelteti. Minek is a szőlőzsír? Dióolajjal bekenve ajkaink megpuhulnak. Még dezodorként is használható: hónaljunkat ha bedörzsöljük vele, elkerül minket a kellemetlen izzadtságszag.

És végül jöjjön a nemcsak finom, de gyógyító dióbél. Az ősiek mágikus gyógyító hatást tulajdonítottak neki. Mert mihez is hasonlít az alakja? Egyértelműen az emberi agyhoz! Tehát aki sok diót eszik, okosabb lesz. A dióbél a vérnyomást és a koleszterinszintet bizonyíthatóan csökkenti. D-vitamin tartalma a csontokat és fogakat erősíti. Teljes értékű fehérjét tartalmaz, vegetáriánusoknak más olajos magvakkal együtt igen ajánlott. Beleinket megmozgatja, emésztőrendszerüket kiegyensúlyozza. Jó a gyomorra, jó a májra, jó a tüdőre, jó az idegekre. jó a nemi vágyra, jó a sebekre, a bőrre, a hajra.

Egyszóval kijelenthetjük, hogy a diónak minden része jó valamire! Tulajdonképpen az öregapó, mikor diófát ültetett az unokáinak, azokat nemcsak jóllakatni akarta, de gyógyítani is. Többet ér egyetlen diófa, mint egy egész orvosi rendelő.

Réka

(fotók: Réka, Virág)