2015. október 30., péntek

Vadgesztenye

A vadgesztenyét széles körben használják különböző gyógyszerek, krémek alapanyagaként.
Erim írása:

Sokunknak kedvenc elfoglaltsága a vadgesztenye gyűjtögetése. Én idén hármas ikreket is találtam már a zöld szúrós burokban. De láttam olyat is, ahol a nagy testvér mellett lapult egy egészen picike apróság is. Balázs, az én két éves kicsi fiam akkor mondta ki először azt a szót, hogy ici-pici, amikor segítettünk az aprócska gesztenyécske megszületésében, és a kezébe adtam.  
Számomra már a vadgesztenye gyűjtése is élvezet. Langyosabb, napsütéses napon érdemes felkeresni a parkokat, ahová ültettek ebből a gyönyörű díszfából. Ha idén esetleg nem sikerült volna, lesz jövőre is. Szeptemberben kezd potyogni, és még október közepén is találni alatta szép számmal termést. A gyerekek is imádják fogdosni, gurítani, az én gyerekeim legújabb találmánya az volt, hogy taposni kezdték a szőnyegre kiterített nagy kosár vadgesztenyét. Óriási élmény volt látni, hogy teljesen maguktól sétálgattak rajta hosszú perceken keresztül. 

 No de mit is kezdhetünk tüskés barátunkkal?
A népi gyógyászat a XVI. században már széleskörűen használta a vadgesztenyét. Ez a gyakorlat felkeltette a kutatók figyelmét a növény iránt, és mára széles körben használják különböző gyógyszerek, krémek alapanyagaként. Házilag készíthető belőle tinktúra, krém, tea, a növénynek több részét is felhasználhatjuk, de házilagos használatát inkább csak külsőleg javasolják, mert kellemetlen tüneteket, nagy mennyiségben légzésbénulást is okozhat. 
Sajnos nem süthetjük meg, mert csak a szarvasoknak tesz jót, emberi fogyasztásra úgy, mint szelíd párja nem alkalmas.
A háztartásban van egy kulcs fontosságú szerepe, mégpedig, hogy mosódió helyett öko mosószerként használhatjuk.
Szépségápolásban samponként talán kissé hígabb levet érdemes készíteni, olvastam már olyan tapasztalatokról, ahol a vélemény az volt, zsíros fénye lesz a hajnak tőle, tehát inkább száraz hajra érdemes kipróbálni. Egy próbát megér, főként, ha valaki elkötelezett híva annak, hogy estére semmiféle kemikáliát ne használjon. Találtam az interneten olyan oldalt is, ahol szappant készített belőle a cikk írója.

Valószínűleg arról is hallottatok már, hogy sok helyen javasolják, hogy a zsebünkbe tegyünk két szem vadgesztenyét, és markolgassuk. Nagyon jó rezgései vannak, a káros sugárzásokat is közömbösíti, emellett az ízületekre is jótékony hatása van. Valamiért a gyerekeke fogékonyak ezekre a furcsaságokra, és maguktól is hordanak a zsebükben, amikor ennek szezonja van.
Ezen kívül persze ki ne ismerné, hány fajta kis cuki ember, vagy állatfigura készíthető gesztenyéből, néhány gyufaszálat segítségül hívva. Az évszak asztalra szinte kötelező elem, mert nagyon szép látvány a kis zöld burokkal, vagy amikor kezd a héj száradni, és mély barnára színeződve szépen „kikelti” magából a gyerekeit. Gyerekes anyukák biztos ismerik a Kipp-kopp és Tipp-topp gesztenye gyerekekről szóló meséket. 

Nos, itt az idő kedves Olvasó, hogy esetleg te is kipróbáld ezt a csodanövényt.
Lássuk csak, hogyan is készül a sampon:
1,5- 2 l vízben főzzünk meg 10-12 szem gesztenyét. Mielőtt a vízbe dobjuk őket, a barna héjat távolítsuk el éles késsel. Ha esetleg száraz a gesztenye, egy napra langyos vízbe áztatva ismét felpuhíthatjuk a héját. Lereszelhetjük, de ha ezt mégsem szeretnénk, mert kissé macerásabb művelet, akkor vágjuk egészen apró darabokra, mert így jobban kioldódik belőle a szaponin. Tegyük fel főni, és 15-20  perc forralás után már le is zárhatjuk alatta a lángot.
Erim

(fotók: Erim)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése