Vérrel-sárral, avagy a Sebhelyesek klánja

Az a bizonyos első női kör, amely megváltoztatta az én életemet. Talán másokét is. 
A vezető vörös krétát adott kezünkbe a nap elején, és azt kérte tőlünk, mindenki jelölje meg magát azon a területen, ahol érzi nyomát annak, hogy valaha is a másik nem megsebesítette. Akár testben, akár lélekben. 

     Adott jelre találkoztunk. Ott ültünk a nyári réten. Csak mi. Nők. A férfiak valahol máshol. Ahol nem láthattuk és hallhattuk egymást. Őrajtuk is ott voltak a jelek, de mi azokat nem láthattuk... 

     Ültünk és csak ültünk. Bennem berzenkedés ágaskodott. Az ember befizet egy rakat pénzt, és cserébe azt mondják, gyógyítsátok meg egymást. Én nem ilyen lovat akartam. Szolgáltatást kérek. Megmondást és megszerelést. 

     Az idő múlását napnak íve jelezte az égen. Kínos volt ez így, hát próbáltam belekapaszkodni tücsök cirpelésbe, fűszál zizegésbe, felhők vonulásába. Semmiképpen nem a többieket bámulásba. 

     Pedig volt mit bámulni. Ahogyan én is, ők is úgy néztek ki, mint bárányhimlős eszementek, kiknek nincs ennél jobb dolguk...

     Mégis, mi fog itt történni? Meddig ülünk itt ebben a nyomorodott elfojtásban, ahol mindenki úgy tesz, mintha ez a valami, amit most cselekszünk, a világ legnormálisabb hétvégi időtöltése lenne... 

     Délután felé kanyarodott rendesen, mire érezni kezdtem. És nem csak én. Két lány dobbal megemelkedett a helyéről. Másik ketten szintén mocorogni kezdtünk, majd láthatatlan tűztől vezérelve dobnak ritmusára elindultunk. Körbe-körbe. 

     Öntudatlan állapotban térdepeltünk egyesével társaink elé-mögé. Keresztény előéletemből világított, hogy létezik kézrátételes gyógyítás, de kineziológiának, haptonómiának, egyéb érintéses gyógyításoknak hírét sem ismertem. 

     Belül üres voltam, s csak a kréták üzenetére ügyeltem. Belemártottam kezemet a sebbe, és hagytam az áramlást. Akit érintettem, csendesen könnyezni, vagy hangosan sírni kezdett. S a végén sóhajtás után könnyebbedett mosoly jelezte a forradást. 

     Ruhában voltunk, de az instrukció úgy szólt, a jelet bárhová magadra teheted. Azt rajtad kívül a pólód és a nadrágod alatt más nem láthatja. 

     Megálltam mögötte. Majd megkerültem. Lába között éreztem a vörös emléket. Egy életem, egy halálom. Legfeljebb akkora pofont ad, hogy becsurgok a körnek közepibe. És beletenyereltem. Nőisége oltárára tapadt felforrósodott tenyerem. Farmernadrágon keresztül érzékelhettem a krétajelet.

     Zokogás volt a válasz. Mélyből szakadó. Titkokat őriző. Szégyent takaró. Előre, hátra testet ringató. Igen. Az történt vele. Megerőszakolták. 

     Sokáig így voltunk. Amíg nem csillapodott végre a rázkódás. Utólag beszélgettem vele, mi és hogyan történt akkor. Mi és hogyan történt most. 

     A kör végül bezárult. A két dobos és a két érintő visszaült helyére.

     Valaki, akinek a történetet meséltem megkérdezte, engem akkor és ott ki gyógyított? Erre én nem emlékszem. Csak arra, ahogyan visszaereszkedem helyemre. Különös állapotban. Fáradtan és mégis hihetetlen erővel töltekezve. 

     Dúdolni, énekelni kezdtünk. Már belenéztünk egymás szemébe. Könnyeinken át simogattuk egymást lággyá vált önvalónkkal. 

     Közben a vacsoraidő is eljött. A férfiak nem értették, hol késünk. Ők már réges-rég befejezték. Lehetett hallani, ahogyan fát vágnak, hangoskodnak, majd jelzésszerűen kongatják a bogrács oldalát. Asszonyok, mi tart ily sokáig? 

     Mi csak ültünk a naplementében és egyek voltunk. Nem nagyon volt elképzelhető és befogadható, hogy ebben a tiszta és érzékeny állapotban mi most férfiak közé menjünk, és paprikás krumplit vacsoráljunk. 

     Felállás után is csak ölelkeztünk. Együtt és párban és hármasban és sebhelyek szerint. És tudtuk, valami nagyon fontos történt. Valami megszületett. Vagy tán újjá. Hagyomány, mit őrizni kell. Ősi és a szál most újra felvételre került általunk. 

     Csinálnunk kell, de hát mit és hogy, és kinek... Itt kezdődött női utam felvállalása. Talán úgy tizennégy évvel ezelőtt. 

     Látomások sora, álmok és időben érkezett tanítók és tanítások jelölték utamat. Nem is jó szó a tanító. Nem fejez ki. Meséik, látásaik, példájuk és tapasztalataik segítettek inkább és nem megmondásaik. És a könyvek. Nagy kedvenceim. Életkör, Farkasokkal futó asszonyok,    Vörös sátor... 

     Azóta számtalan női körhöz és női gyógyításhoz adtam magamat. Nem titok, hogy nem egyedül csinálom. Az sem, hogy emlékszem több régi életemre is. Hogy segítőim között ősmagyar világból és észak-amerikai indián kultúrából is állnak mögöttem bölcs asszonyok. Néha testemet kölcsön kérve mesélnek a kunyhóban. Olyankor néha én is figyelek, jelen vagyok. De személyes gyógyítás során előfordult, hogy törölve lett emlékezésem. 

      Minden okkal történik. Izzasztókunyhóban, odaát állapotban, tudom, hétköznapi tudattal nem beszélnék így, s ilyet. Akkor és ott tisztán kapcsolódom az igazisághoz. Jelen vagyok önmagamban és jelen vagyok a valódiságban. 

     Néha kijövetelkor az újak izgatottan mesélik, Meső, kinyitottam a szememet és a helyeden egy indián asszony ült... Igen, tudom. Nem baj. Máskor székely nagyanyáim valamelyike jelenik meg. Megint máskor, sokkal régebbről valaki, akitől a Meső nevet kaptam. 

     A mantrák és dalok többsége, amiket a kunyhókban mondogatunk, énekelünk, ott és akkor születnek. Én elgondolhatom előre, mit szeretnék tenni,ó és miképpen, a bent ülőkkel összekapcsolódva megváltozik az órarend. 

     A dúlaság, mint út is erősen kapcsolódik. Általában olyan anyák keresnek meg, kiknek a vallásosságon kívüli spiritualitás nem eretnekség. Párjaikat félve hozzák, mert mit fognak kezdeni ők én velem. Megnyugtatom őket. Tudom, hogyan kell az ő nyelvükön beszélni. Hamar megtaláljuk a hangot. 

     Megyek hát előre, s tova. Mindig arra, ahol a lábnyomot látom előre. Bele kell lépjek. Nincs más dolgom. Eddig sem volt... 

Meső

Divat - másképp

Egy ilyen témát elkezdeni mindig nehéz. Kezdem nagymamámnál. Bármilyen furcsa nekem, ő is volt valamikor tinédzser. Abban az időben a fiatalok jóval konzervatívabban öltözködtek, hasonlóbban az idősebb generációhoz, nem olyan szélsőségesen, mint mostanában. Elmesélt nekem egy történetet: akkoriban a feketét nem nagyon hordták a mindennapokban. Egyszer az édesanyja munkahelyére érve az egyik kolléganője részvétét fejezte ki a családnak, miután szemrevételezte nagymamám fekete, ujja nélküli garbóját.

Nem viseltek harisnyanadrágot, hanem harisnyakötőt, amit télen mini kabáthoz vettek fel, csodálkozhatunk, hogy nem fáztak fel a lányok. A nadrághoz elképzelhetetlen volt magas sarkú cipőt felvenni.

Semmilyen ékszert nem volt szabad hordaniuk az iskolában, beleértve fülbevalót, gyűrűt, stb. Az iskolaköpeny hossza szigorúan meg volt szabva. Ma már hihetetlen, hogy nem sminkelhették magukat.  Nagymamám gyakran járt az Ifjúsági Parkba szórakozni, be sem engedték a fiúkat öltöny, és nyakkendő nélkül, a farmer kizárt dolog volt.

A következő generáció, anyukám idejében lazábban vették ezt az egész öltözködősdit. A Guns ’n Roses koncertre például egy lenge, hosszú, fehér nyári ruhát vett fel fekete bakanccsal. Volt kitől örökölnöm a stílusérzékemet J

Vagy éppen 38 fokos hőségben ez volt az öltözéke: fekete sál, fekete bakancs, fekete térdnadrág, fekete felső. Elképzelhető, hogy hogyan érezhette magát a bőrében.

Divatba jött az is, hogy a fiúknál a pulcsi alatt kiengedve lógott a nadrágra a kockás ing, amely körülbelül a térdüket verdeste. Anyukám öccse utazott egyszer a buszon, és összetalálkozott nagymamám párjával, aki közölte vele, ha még egyszer meglátja, ne köszönjön neki, nem ismerősök.

A mai világban különböző stílusok megférnek egymás mellett, úgy, mint a hippi, emós, rocker, gót, dark, punk, reggae,  hipszter, retro, country, keleti, etno, romantikus, sportos, stb. Felvehetünk szűk miniszoknyát, bokát verdeső, bő maxiszoknyát, térdig érő lakkcsizmát, vagy balerina cipőt, senki sem fog megbotránkozni rajta.

Találkozhatunk piros, kék, vagy akár rózsaszín, zöld hajjal is. Az öltözködés szempontjából a nemek kezdenek lassan összemosódni. Az emós fiúknál természetes, hogy a szem ki legyen festve, a lányoknak rövid hajuk is lehet, sőt, kopasz.

Dédmamáink elborzadnának a kilógó hasak, az extrarövid nadrágokból kikandikáló lábak, és a mély dekoltázsok láttán. 

Hiába fajulhat el túlzásba, de a mai kor fiataljai nem uniformizáltak, kimutathatják színes egyéniségüket. Az idők folyamán az emberek általában toleránsabbak lettek egymás iránt. Kevésbé botránkozunk meg a különcségeken.

Tippek:

-          Ne az határozza meg az öltözködésünket, hogy mások mit gondolnak, hanem ami nekünk tetszik.

-          Nem kell eldöntenünk, hogy milyen stílust akarunk képviselni, hanem a nekünk tetszőkből szemezgethetünk.

-          Kreálhatunk magunknak is kiegészítőket, mint például: fonott karkötők, égetett  gyurmából készült fülbevalók. Ezekhez segítségünkre lehet egy hobbibolt.

Sziasztok, legközelebb is nézzetek be hozzánk! J

Virág

TORNÁC - Beköszöntés

Isten hozott!

Már megint egy újabb női magazin a világhálón? Ugyan, egy a tucatból! Így legyinthet bárki, de figyelem: mi tényleg mások vagyunk!

Aki azt szeretné tőlünk megtudni, válófélben van-e Angelina Jolie és Brad Pitt, vagy hol kaphatóak a legtrendibb tűsarkúak, az már most kattinthat tovább. Semmi bulvár-pletyka, semmi horoszkóp, semmi pasifogó trükk.

Nők vagyunk, az élet számos területén új, sajátos utakat járunk, igyekszünk visszatérni az aranykori, természetes ösvényre. Nőkről írunk nőknek, csak magyar témákról, középpontban a természetességgel.

Úgy mint: biokertészet, hagyományos otthonok, alternatív energiák, női körök, élő közösségek, egészséges életmód, természetes szépségápolás és viselet, tudatos szexualitás, otthonszülés- és tanulás, művészi önkifejezés, női önmegvalósítás…

A női lét minden terén a megszokottól eltérő, alternatív lehetőségeket, úttörő kezdeményezéseket mutatunk be, amelyek minőséget, értéket képviselnek.

Olvasd, tanulj, tapasztalj!

        Légy magad a változás!         

Réka